Céges HR

Az emberi tényező felértékelődött a stratégiai kezdeményezésekben, a versenyelőny megszerzésében és megtartásában. A tudás, a tapasztalat, a szakismeret a tőke egyik formája, a szervezeti vagyon része, szervezeti stratégiai erőforrás. Fejlesztése, működtetése költséges, és jelentős befektetéseket igényel mind a személy, mind a szervezet részéről.

A HR a 21. században olyan magaslatokat ért el és olyan elvárásoknak kell megfelelnie, melyekre szakértő válaszokat kell adni. A HR-nek hétköznapi emberekből rendkívüli eredményeket kell kihoznia.

 

 

 A humán erőforrás megértéséhez három témát kell megkülönböztetnünk: az emberek fontosságát, a vezetésükre irányuló figyelmet, valamint az egyes osztályok, szakterületek szervezeti felépítését és feladatait. Aligha vonható kétségbe, hogy a vállalat sikere és teljesítménye szempontjából az emberi tényező meghatározóbb, mint valaha. Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy az „eszmei vagyonrészek” mindinkább nagyobb súlyt képviselnek a vállalatok tőkepiaci értékének meghatározásakor. A nem kézzelfogható, nehezen számszerűsíthető értékek, mint a márka, az alkalmazotti képességek, a szervezeti megoldások, az ügyfélkapcsolatok akár a vállalat piaci értékének kétharmadát is kitehetik, háttérbe szorítva a gyárak, berendezések és raktárkészletek kézzelfogható értékeit.

Egyre gyakrabban mérik az „intellektuális tőkét”. Pénzügyi jelentések tartalmát képezik már a vállalati kultúrára, az elégedettségre, vagy az emberi erőforrás folyamatos fejlődésére vonatkozó elemzések.

Listák készülnek a legjobb munkahelyekről, mi több, a szociálisan érzékeny vállalatok egyre több előnyre tesznek szert. Díjakat nyernek el CSR programjaikkal és közkedveltebbek a munkaerőpiacon is. A CSR (Corporate Social Responsibility = Vállalati társadalmi felelősségvállalás) a HR vezetők egyik fő felelőssége lett.

 

 

« vissza az előző oldalra